Majálisi hangulat áprilisban: elindult a hazai futótavasz!
A Margitszigeten megrendezése kerülő 39. Telekom Vivicittá kétnapos esemény első napján, 10 rajt során több, mint 10.000-en mozogtatok, a legkisebb 940 méteres távtól kezdve egészen a leghosszabb, 15,3 km hosszú Városi Túráig.
A nap 8:30-kor indult a Városi Túra 8 és 15 kilométeres távjaival, majd a 10:00 órakor induló Telekom Vivicittá 3 fős váltójával (3×2 km) folytatódott. Ezután következtek a SUHANJ! esélyegyenlőségi futás megható pillanatai. Öröm volt nézni a sok ezer izgatott, de mosolygó arcot a Családi Futáson és a Telekom Sulicittán, ahol közel 4000 iskolás várta izgatottan, de óriási lelkesedéssel a dudaszót.
A nap leghosszabb, és egyben záró futószáma a Telekom Midicittá 7 km volt. A profi futók mellett több ezer lelkes amatőr állt rajthoz. Az abszolút versenyt Csere Gáspár, olimpiai maratonfutónk nyerte meg, 20:53-as időeredménnyel.
A tavasz legnagyobb futóeseményének első napján igazi futóidő várta a résztvevőket.
Folytatás holnap két távon, (félmaratonon és a klasszikus 10 kilométeren) ahol előreláthatólag több, mint 13.000 futó fogja átlépni egyéniben vagy csapatban saját korlátait.
Köszönjük, hogy velünk sportoltatok a mai napon, holnap újból találkozunk!